Ismét a Táblajáték és nevelés Facebook csoport inspirált ennek a cikknek a megírására. Már nem is tudom, hányadik alkalom, amikor külső jelzés hatására írok meg egy bejegyzést. Ez így van jól, hogy az igények befolyásolják a témaválasztásomat.

Mi a helyzet akkor, ha a gyerek nem akar játszani szakkörön, vagy tanórán? – került elő a jogos kérdés.

Természetesen „én sem tudom a tutit”, de ötleteim és tapasztalataim vannak erre vonatkozóan. Lássuk először a szakkört!

A szakkör úgy jó, ha nem kötelező! Azok legyenek szakkörösök, akik saját elhatározásból akarják! Az persze igazán elégedettséggel tölthet el bennünket, ha nő a létszám a foglalkozás jó hírének terjedése következtében.

Ennek ellenére előfordulhat, hogy kimaradnak olyan gyerekek is, akikre számítanánk. Jó idő beköszöntével, vagy délután, 7., 8. órában, amikor már fáradtak, és egyetlen porcikájuk sem kívánja már az iskolában maradást!

A sok játék, a „terülj-terülj asztalkám”, már fél siker. Ezen belül mindig ott legyen az „örök” kedvencek közül néhány az asztalon: Mancala, Dámák, Surakarta, Amőba, Malacfogó, Tőtikék, Sakk… Érdemes elővenni olyat is, amit már régen nem játszottak, ezért az újdonság erejével hat.

Gyakran tanítsunk új játékot, főleg a legügyesebbeknek, ők majd továbbítják azt. Egymástól szívesen tanulnak. Kis csoportnak is taníthatunk.

Kapcsolódjunk bele a játékba, amennyire csak lehetséges! Fogadjuk el a kihívást, üljünk le velük játszani. Időnként hagyjuk nyerni a diákokat a sikerélmény, az önbizalom fejlődése érdekében. Túlzásba viszont ne vigyük, mert az téves önértékeléshez vezethet náluk.

Mindig legyen egyszemélyes és legalább három-, vagy négyszemélyes játék a terítéken!

Sokan szívesen elvonulnak magukban játszani, ez kiváló stresszoldás is egyben. Alkalmasak erre például a Szoliterek, a Tili-tolik, a Kirakós (Pentominók…), Összerakós (Soma…) játékok. Bár időigényesek, és ezért nem nagyon férnek be az egy-egy órás foglalkozásokba, de bevethetők a stratégiai társasjátékok is. Nálunk a Catan telepeseinek fejlesztői által kitalált Oroszlánszív nagyon népszerű. Másra sajnos nincs is idő. 🙁

Többszemélyesre javaslom a Blokust, a Halmák variánsait és a Fűre lépni tilost. Kísérletképpen hasznos kibővíteni többszemélyesre egy-egy játékot! Mi csináltunk ilyet például dámajátékkal, Amőbával. Sok játék működni fog így is. A kísérletezgetés, az újdonság varázsa mindig motiválja a gyerekeket.

Változtassunk a módszereken. Sokszor mondom, hogy legyenek szabadon választhatók a játékok a szakkörökön. Azonban nem mindig. Új játékok tanulásakor, vagy gyakorlás esetén is ajánlott a rotáció.

Egyik módszer: 4- 5 állomás, más-más játékkal, vagy játékcsoporttal, játékleírással ellátva. Jelzésre – gongszóra, vagy sípra – váltás, körbe. Ezt az „állomásos” módszert használom akkor, ha összegyűlik a sok verseny: külön készülnek a sakkosok, az amőbások, a gósok, a dámások és a hétpróbások. Persze, sokan érdekeltek többen is, sőt mindegyikben. Ők vagy foglalkozásonként, vagy foglalkozáson belül szabadon válthatnak.

A másik – fegyelem és figyelem fejlesztésre is különösen hatékony – módszer a következő: a végeikkel egymáshoz illesztett asztalokhoz ülnek le a diákok. Szabályismertetés („bátorságpróba”, vagy tanári magyarázat) után kezdődik a játék. Gongszóra mindenki odébb ül eggyel.

Új partit is kezdhetnek, de jobb, ha mégsem, hanem ott folytatják, ahol a másik páros abbahagyta. Ez egyrészt azért javasolt, mert visszafoghatjuk vele a mindenáron nyerni akarást, amely  egyik-másik tanulónál már nem egészséges mértéket üt meg. Másrészt egy-egy új helyzetbe, állásba csöppen bele a gyerek, a figyelmében váltania kell. Ezenfelül „hosszabb lélegzetű” játékok esetén van esély a végjáték gyakorlására is.

Mindezt haladóbb szinten fokozhatjuk különböző játékokkal. Így nemcsak az állás, hanem a játék is más-más lesz.

 Azért szeretem ezt a formát, mert szemmel tarthatom és felügyelhetem, befolyásolhatom a folyamatot anélkül, hogy különösebben beavatkoznék.

Csoportos játéktanulásnál szinte kizárólag ezt használom. Egyik haszna, hogy átlátható a folyamat, rögtön észrevehető, ha valahol elakad a tanulás. Másik haszna, hogy „magára hagyva” is működik, mert a tanulékonyabbak (és a játékot már ismerők) révén „lecsiszolódik” a téves értelmezés. Vagyis kijavítják egymás hibáit.

Mindezeken kívül a gyerekek 5 percenként, vagy akár sűrűbben is megmozgatják a végtagjaikat, ami a türelmetlen, örökmozgó (hiperaktív) nebulók esetén elvezeti a fölös energia egy részét. Ez pedig nem egy utolsó szempont. 🙂

Ami nem elhanyagolható még: ezzel a módszerrel, bizonyos időközönként mindig más személlyel kerülnek kapcsolatba. Emiatt bevált nálam új diákok osztályközösségbe illeszkedésének a megkönnyítésére is. A játék menet közben egyébként is oldja a feszültséget.

Az unalom, az érdektelenség megszüntetésére, a gyerek figyelmének felrázására is alkalmas. Nincs ideje lazítani, ez a módszer játékra kényszerít. Főleg, ha egy játszani akaró, erős egyéniséggel kerül szembe az illető. 🙂

A figyelem fejlesztése fokozható például így is…

Azt már mindegyik gyerek tudja nálunk, hogy egy gongszó (kínai gong) váltást, azaz átülést jelent. Több apró pedig a figyelem felhívását, vagyis utasítás, közlendő következik.

Két kongatás pedig jelentheti a játék folytatását, de átülés nélkül. És így tovább…

Lekötni a gyereket hasznosan, ez itt a lényeg. Szóval egyszerű, de nagyszerű.

Ezt a „körbe-körbe”, azaz „átüléses” technikát elsősorban Elmetörőn használom. Kitűnő azonban szakkörre is. Például „hétpróbás” játékok elsajátítására.

Mindennapos „technikák”, picit együgyű, de célratörő mondókák:

• Suttogás propagálása
• „Szemed, füled nyitva, a szád pedig csukva!”
• „Mielőtt belépsz, kézmosás, mielőtt játszol, kézfogás. Miután játszottál, kézfogás, miután kilépsz, kézmosás.”

Gondolom, ezek célját nem kell kifejtenem!

Említettem a versenyeket. Ezek motiváló hatása felülmúlhatatlan. A sikert ígéri, amit mindenki akar! Ez külön bejegyzés témája lehetne, de megpróbálom röviden.

A fentebb sorolt versenyekre készülés mindig lázas ütemben zajlik. Verseny előtti időszakban az érintettek közül még a kényelmesebb – ne finomkodjunk –, lustább gyerekek is jönnek, mert tudják, érzik, hogy a hozzáállásukon, a gyakorláson múlik az eredményesség, a siker.

Az e bejegyzést olvasókat szeretném bátorítani arra, hogy kapcsolódjanak be a versenyekbe! Érdemes, mert többek között értelmes célt ad a gyerekeknek. Egyáltalán nem olyan lehetetlen vállalkozás a felkészülés, mint amilyennek látszik! A hozadéka viszont nagy. A diákoknak sikerélményt, a felkészítőknek elégedettséget, az iskolának pedig elismertséget, vagy mindannyiuknak mindhármat eredményezheti hosszabb távon.

A „nemzetközi” Dáma, Gó és Gomoku versenyek fáradhatatlan szervezője országos szinten Köllner Ödön. Elérhetősége: kollnerodon[kukac]gmail[pont]com, 06 20 515 5937. Segítség Tőle, vagy tőlem is igényelhető ez ügyben.

Még nem késő benevezni valamelyikre… A versenykiírásokat hamarosan elérhetővé és letölthetővé teszem.

Háziversenyek, órai versenyek…

Ezek majd külön bejegyzést is érdemelnek.

Nagyon erős lelkesítő hatással bírnak. Lehetnek körmérkőzéses típusúak, svájci rendszerűek. Mindegyiket érdemes kipróbálni.

Páratlan fejlesztő hatással rendelkeznek a Hétpróbák, a Logikaszinók és a Maradj talpon! Az első kettő a kedvencem, mert itt teljes körű személyiségfejlesztés a cél, beleértve az EQ-t is! Írtam már ezekről a versenyekről bővebben e honlapon.

A „Játsszunk táblajátékot!” című e-könyvemben részletesebben írok ezekről a versenyekről is.

Tanórán – Elmetörőn – és szakkörön egyaránt hatásos a csapatverseny. Ez lehet a Hétpróba, vagy a Logikaszinó csapat változata is, de most nem erre gondolok…

Elmetörő órán imádták a gyerekek az alábbi variációkat (azóta is nyaggatnak vele):

Mint gyermekkorunkban, vagy a grundokon volt szokás… „Válasszatok csapatokat! Jóska, Pista, Panni, ti lesztek a csapatkapitányok! Mindegyikőtök mond egy nevet. Ti pedig, aki a nevét hallja, álljon az őt választó csapatkapitány mögé!”

Ha a csapatok megvannak, kezdődhet a játék, amelyet rendszerint frenetikus hangulat jellemez. Általában sokféle játékkal játsszuk, de lehet egyfélével is. Erre is volt már példa.

Két variáns a megszokott:

• A táblára felkerülnek a csapatvezetők nevei. Egy önként jelentkező – lehet a pedagógus is – írja a csapattagok győzelmeit jelentő vonalakat ezek alá. A végén pedig természetesen összegzés. A bediktálás elvileg úgy korrekt, ha mind a vesztes, mind a győztes ott van. Ez azonban átalakul előbb-utóbb bemondássá, sőt bekiabálássá.

• A másik variáns a Logikaszinóra emlékeztető. Létezik itt is minden csapatnak egy kapitánya, aki egyben „őrző”, bár újabban erre a posztra külön személyt választottunk. Az „őrző” feladata a zsetonok (kockák, korongok, kavicsok) dobozban történő tárolása, őrzése és kiosztása a csapattagoknak. A játszmákra pedig fogadások köttetnek. Általában meghatározzuk, hogy maximum 3, 4, vagy 5 zsetonban lehetséges. Visszautasításért fizetni kell, 2 zsetont. A végén összeszámlálás.

Természetesen mindenféle közös játékot „bonyolíthatunk” gongszóval: például egy kongatás ellenfélváltás, két kongatás játékváltás, három kongatás mindkettő! Mindez lehet kizáró, vagy megengedő értelemben is, vagyis az első két esetben mondhatjuk így is: csak ellenfélváltás, csak játékváltás.

Több ellenféllel, több táblán vívott játszmák

Egyik jól ismert változat a szimultán játék, amely során az egyik – általában kiemelkedő képességű – játékos egyszerre több ellenféllel játszik. Ez különösen akkor hasznos, amikor nincs igazán megfelelő ellenfél számára. A többiek számára is jótékony hatású, mert így nagyobb eséllyel küzdhetnek vele. Emellett gyakorolják a türelmet, mert ki kell várniuk a sorukat. Sőt, lépniük akkor szabad, ha a szimultánt adó ismét odaérkezik.

Csapatok között is végezhető, ez egy bohókás változat. Például lehet így is: a 3 táblához három játékos leül. A másik három pedig felváltva lép minden táblán. Egymást követik. Természetesen nem beszélhetik meg egymással a lépéseket. Ebbe a csapatba az erősebb játékosokat javallott beválasztani.

Szabályos háromszög alakban helyezzük el a három táblát. Mindegyik tábla oldalával középre néz.

Így hárman játszhatnak egyszerre két játszmát. Komoly figyelemmegosztást igényel. Nehezíthető különböző játékokkal.

Játéklapok

Kedvencem a táblajátékos fejlesztésben. Eszköz és módszer egyszerre. Sokszínű fejlesztésre alkalmas: problémamegoldó gondolkodás, szervezési képességek, érzelmi intelligencia, vállalkozói kompetenciák… Azonban erről majd egy (vagy több) külön posztban.

Ha az általános iskolai tanulók érdeklődését vizsgáljuk, akkor a negyedik osztályosok állnak a piramis csúcsán. Nem emlékszem olyan negyedikes tanulóra, akit noszogatni kellett volna valaha is, hogy játsszon. Az ezt megelőző alsós évfolyamokról is hasonló mondható el, bár a kicsiknél komoly „táblajátékozás” helyett még gyakori a rakosgatás, az építgetés.

Ötödiktől alig észrevehetően mérséklődik az érdeklődés, de még hatodikban is kifejezetten erősnek mondható. Hetedikben már nagyobb a visszaesés, de még mindig jól motiválható a tanulók jelentős hányada. Nyolcadik osztályban fordul elő az, hogy már csak az elszánt táblajátékosok – többnyire versenyzők – terhelhetők igazán. Nem tudom, mi ennek az oka, valószínű, hogy az életkorral, az érdeklődés megváltozásával, a továbbtanulás előtérbe kerülésével magyarázható. Egyetlen olyan osztályra emlékszem, akik közül többen épp nyolcadikos korukban „szoktak rá” a táblajátékokra. Ettől kezdve nem hiányoztak egyetlen alkalommal sem. Nem a versenyzés érdekelte őket igazán, hanem a játék közbeni beszélgetés, a jó hangulat. Mint eleinket egykor a kávéházakban.

Biztos vagyok abban, hogy az alsós korosztály érdeklődését legjobban nagyszámú, jól megválasztott táblással kelthetjük fel. Ezt fokozhatjuk sokféle módszerrel, amelyekről már volt szó. Ezek közül kiemelkedők azok, amelyekben jelen van a versengés.

Mindezek jellemzőek többé-kevésbé a felsőbb évfolyamokra is.

Rendszeresen, kötelező jelleggel tehát inkább csak elsőtől hatodikig tartom kiemelkedően hasznosnak a táblajáték foglalkozásokat. Ezeken az évfolyamokon pedig nem jelent igazán problémát a motiváció. A részletesen leírt „átüléses”, vagy „körbe-körbe” módszer meglehetősen eredményesen megoldja az esetleges „nem akarok játszani” problémát.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki ki akarja vonni magát a tevékenységből. Ekkor vagy erélyesen figyelmeztetem, hogy mi a feladata, vagy feladványjátékot (Kirakósat, Összerakósat, Szolitert, Tili-tolit) ajánlok neki. Erre is jó az egyszemélyes, ahogy az elején is említettem.

Szakkörön még kevésbé jellemző ez a viselkedés, mint például a kötelező Elmetörőn. Inkább a szemlélődés, a másik játszmájának a figyelemmel kísérése, ami gyakoribb. Ez viszont könnyen megszüntethető konkrét feladatok – például játszótárs, játék kiválasztása – segítségével.

Tanórán azért nem gond általában a motiváció, a felszólítás a játékra, mert az egy tanóra. 🙂 Mégiscsak érdekesebb valamilyen célból kísérletezni, tapasztalatot szerezni valamilyen irányban a játék eszközével, nem szokványos módon, mint hagyományosan tanulni, még ha ez változatosan történik is.

Összességében véve: sokféle játék és technika áll rendelkezésre, hogy a rendnek és a fegyelmezettségnek legalább az a minimális foka megvalósulhasson, ami szükséges a gyerekek eredményes fejlesztéséhez, fejlődéséhez.

Felhasznált és ajánlott irodalom: „Játsszunk táblajátékot!”

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály