Még kevésbé kötött, mint a Hétpróba, népszerűsége vetekszik vele, sőt talán még felül is múlja…
Mindenki kap például 20 zsetont. Ebből gazdálkodhat. Itt aztán tényleg kötetlen a játék és a partnerválasztás! A játékok svédasztalhoz hasonlóan elrendezve „várnak a sorsukra”. A partikra zsetonokat kell feltenni – fogadást kötni. Aki nyer, viszi a feltett zsetonokat. Megengedett mások mérkőzésére is fogadni. Erős játékosok stratégiája lehet, hogy több zsetont tesznek fel a saját meccsükre, mint az ellenfél.
A verseny végeztével a játékosok összeszámolják megmaradt zsetonjaikat. Már akinek még van!
Győztest hirdethetünk úgyis, hogy a legtöbb zsetont elnyerő játékos az első stb.
Ennél sokkal szerencsésebb, ha játék, vagy valamilyen ajándék árveréssel folytatódik a „buli”. Komolyabb anyagi lehetőségek híján a csoki is megteszi. Tehát kezdődik a licitálás az egyes nyereményekre. Mindenki a saját zsetonjaival vesz részt ebben. Nagyon gyakori, hogy csoportok, „klikkek” alakulnak ki azokból, akik összedobják a zsetonjaikat a nagyobb nyeremény reményében! Ezzel az árveréssel végződik a Logikaszinó.
Nagy életkor különbség esetén – esélykiegyenlítési céllal – korlátozó intézkedések is bevethetőek, mint a kicsiknek biztosított több (tartalék) zseton, vagy a nagyoknak kicsikkel bizonyos ideig tiltott játék.
A játékidő hasonló lehet, mint a Hétpróbánál.
A Hétpróba ismertetése során említett előnyök, nevelési lehetőségek itt talán még erőteljesebben jelentkeznek!
Nevelési célok – dióhéjban:
- Merészség, önbizalom, kockázatvállalás
- Stratégia, taktika
- Mérlegelés, döntés
- Empátia, fair-play szellem
- Kapcsolatteremtés, kezdeményezés
- Konfliktuskezelés
- Emberekhez értés
Ez a versenyforma úgyszintén – hasonlóan a Hétpróbához – Dr. Nagy Lászlótól származik. Találkozhatunk vele a www.jatektan.hu hasábjain is.
Kidolgoztam ennek csapat változatát, amelyet hamarosan leközlök.
A képek az idei tanév utolsó hetében, június 12-én készültek a csapat Logikaszinón, a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában.
Forrás: Mészáros Mihály – Játsszunk táblajátékot! (PDF)
Tájkép „csata” után:
Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!
Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály
Ejnye Misi, emlékezz csak vissza a kezdetekre!
Az első hejőkeresztúri hétpróbán még együtt dúltuk szét a katonás sorba rendezett asztalokat… Az első budapestin pedig –azóta is példálózgatósan mondogatom- nem volt „tájkép csata után”. (Icipici túlzással: egyetlen morzsa szemét nem maradt utánatok és még az összepakolásban is segítettetek…)
Nézem a feltett képeket és az öröm mellett „megborzongok…”
Mi ketten félszavakból is megértjük egymást, de másoknak is hasznos lehet:
Egy-egy táblajátékos foglalkozás egyszersmind jó eszköz arra, hogy a megszokott iskolai ellenőrzött fegyelmet és megkövetelt rendet átváltsuk, a belátáson és a közös érdek felismerésén alapuló szabálykövetésre, nem kevésbé pedig: udvariassági alapra.
Ugyanakkor, a játékosság élményét növeli a terem otthonosabb-klubosabb átrendezése. Magam, még a diszkrét, sakktábla-szerű asztal-elrendezést is fel-fel lazítom néhány asztal elforgatásával.
Ez nem rendetlenség. Formabontás, ami nemcsak barátságosabb, de még praktikusabb is: kínálja a sétálós-nézelődést, a körbeállást, növeli az aktivitási hajlandóságot…
Persze látom, kicsi a játék-terem, de akkor is! Sőt! Kisebb, egymást ismerő csoportokban még inkább!
Ha pedig netán erre a célra sikerül egy külön berendezett termet fenntartani, amit ha belterjesen (a rendet még nem ismerő vendégek nélkül) használunk, akkor különösen nem állhat elő csata utáni rendezetlenség. Ezek a játékok a mieink! Holnap is játszani akarunk velük! Helyre rakunk és ami esetleg törik, szakad, azt kijavítjuk…
🙂
Barátsággal, Nagylaci
Nagyon örülök a hozzászólásodnak Laci!
Nemcsak a tartalma miatt – amivel egyébként egyetértek -, hanem mert most látom csak, hogy így bemutatva, félreérthetőek voltak a fotók. Lehet, hogy mások is hasonló következtetésre jutottak, mint Te…?
Talán árnyalják a képet a következők:
Az utolsó hétről van szó: a verseny után rögtön menniük kellett időben a gyerekeknek ebédelni, aztán a bejáróknak a buszhoz, mivel körzeti iskola vagyunk.
Nem volt idő hát pakolni, a versenyre szánt időből pedig nem akartam elvenni! Még az eredményhirdetésre is csak másnap került sor.
A következő nap reggelén tettünk rendet a „különítményeseimmel”, akik mindig „bevethetők” ilyen esetben.
Valóban fontos a rendrakás, ami a nevelés része kell, hogy legyen, de még a közösségi szellemet is erősíti.
Ami az asztalok elrendezését illeti, én ezt a fajtát szeretem a legkevésbé. Miért volt mégis így?
Mert irányított játék a legtöbb esetben így kényelmesebb, átláthatóbb. Tehát az előző foglalkozások után így maradt, erre már egyszerűen nem terjedt ki a figyelmem. Különben most előnyére is vált, mert az asztalok közötti közlekedés ekkora létszámnál sem okozott így gondot. Igen, olykor kicsinek tűnik a terem. Főleg, amikor sok vendég, látogató tartózkodik benn.
Ezek az asztalok (padok) kiválóak táblajátékra, de hosszabb méretük miatt behatárolt az elhelyezésük. Mégis időnként – praktikus, vagy pszichikai okokból – átrendezzük a termet. Én is jobban szeretem az oldottabb megoldásokat, a keresztben, sőt átlósan is elhelyezett padokkal.
Még egyszer köszönöm értékes megállapításaidat, amire ezután is számítok!
Barátsággal: Misi
Visszajelzés: Amitől a táblajáték foglalkozásoknak működniük kell 2. | meszaros-mihaly.hu
Visszajelzés: Logikaszinó 2016, Hejőkeresztúr | meszaros-mihaly.hu
Visszajelzés: Hogyan motiváljunk táblajátékkal? | meszaros-mihaly.hu