Logikaszinó, 2014. 06. 12., Hejőkeresztúr
A Hétpróbások Bajnoksága mellett a másik nagyon népszerű és fejlesztő táblajáték versenytípus. Idén a csapatváltozatot rendeztük meg a tanév egyik utolsó napján, hagyomány szerint. Csak iskolánk tanulói vettek részt rajta, 4 fős csapatokkal. 14 csapattal, tehát 56 fővel indult a verseny. Még 4-5 csapat nevezett ugyan, de nekik más elfoglaltság jött közbe, és ezért ezt most ki kellett hagyniuk. Anyagi lehetőség híján a végéről elmaradt az „elmaradhatatlan” játék árverés, de majd legközelebb! 🙂 Kicsi ajándékcsomagok azért jutottak az első három helyezettnek.
Úgy gondolom, senki sem bánta meg az itt hasznosan és élménydúsan eltöltött időt!
A Logikaszinó röviden.
Képek

Tőtike és Pylos

Surakarta és Dáma

Dáma csata a dobogón

Örök kedvencek: Tőtike és Pylos

Két vérbeli „logikaszinós” táblajáték: a Mancala és a Tamba (Téramőba)

Brazil és Nemzetközi Dáma

„No, mit játsszunk?” „Ki legyen az áldozat?”

Mancala, Dáma, Amőba, Seth és Tamba

Fejtörés a Fanorana, a Reversi (Othello) és a „nemzetközi” Dáma táblái fölött

Jó játék a Mancala és az Amőba! (is)

Két játékos és az Amőba

Kis kikapcsolódás a Dáma parti közben

Elmélyült Mancala és Amőba partik

„brazil” Dáma parti

Látkép a „csatamezőről”

Brutális összecsapás Mancalában, Téramőbával az előtérben

A Mancala és a többiek

Az eredményhirdetésre várakozás izgalma

Az eredményhirdetésre várakozás izgalma – másik oldalról

Még egy eredményhirdetésre várakozás izgalma – közelebbről

Várakozás… Hoppá! Egy a győztes csapatból nincs a képen!

Várakozás…

Ez is része a rendezvénynek – rendrakás
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!
Visszajelzés: Logikaszinó 2016, Hejőkeresztúr | meszaros-mihaly.hu