Isola – egy szuper „beszorítós” táblajáték

isola Az Isola egy dupla lépéses (Lépéskombinációs), beszorítós táblajáték. Elsőrangú kezdőjáték is lehet kicsiknek! Rokona a már korábban ismertetett Amazons-nak, amely idén, 2014-ben Hétpróba-játék is volt.

Kiváló táblaméret a 6×8-as téglalap.

Kezdőállás: az alapsorokon a játékosok királyai. Lehet úgy, mint az ábrán:

isola Szabály

A lépés kétfázisú:

  1. A királlyal léphetek bármely üres, szomszédos mezőre. Igen, átlósan is.
  2. Ezután elhelyezek valamelyik üres mezőn egy blokkot (falat, gátat).

Cél

Az ellenfél királyának a beszorítása, azaz körbevétele blokkokkal úgy, hogy ne tudjon mozdulni. Akinek ezt hamarabb sikerül elérni, az nyeri a játszmát.

Változatok 

  • Különböző méretű, alakú táblákon

Játszható mindenféle téglalap alakú táblán. Négyzeten is. Sőt, máson is, például hatszögletűn. 🙂

  • Változtathatjuk a kezdőállást, a királyok kiinduló helyeit, amelyek egymáshoz képest eltérőek is lehetnek
  • Előző ponthoz kapcsolódóan: kezdőállás nélkül,  a királyok szabad lerakásával a legelső lépés során.
  • Megszabhatjuk, hogy a királyok lehetnek-e egymás melletti mezőn, vagy nem
  • Blokkok helyett felszedhető meződarabokat használunk – tehát egyre fogy a király „talpa” alatt a talaj
  • Több király van a táblán mindkét oldalon
  • Király helyett más menetmódú figurát (sakkfigurát) is használhatunk: ló (huszár), futó, bástya, királynő (vezér). (Ez utóbbit már csak egy „lépés” választja el az Amazons-tól. )
  • Egy érdekes változat ezeknél, ha megengedjük az ellenfél figuráinak az ütését.
  • Több figura esetén vegyes haderők is felállhatnak. (Akár szabadon is megválaszthatók.) Ilyenkor célszerűbb nagyobb táblát választani.
  • Bizonyos lépések után lecserélhetők a figurák másra
  • Egyszemélyes játék, ugyanezzel a szabállyal: cél, minél tovább lépkedni a táblán. Kipróbálható ez is különböző jelhordozóval.
  • A fentiek mind, az Amazons szabályaival, tehát a lerakott blokknak lépéstávolságban kell lennie a mozgatott figurától.
  • Egy táblán kettőnél több személy is játszhatja az Isolát: téglalapon négy, hatszögön három, négy, vagy hat is.

Alkalmazás

Becslés, értékelés, felvethető kérdések:

  • Vajon ebben az állásban ki nyeri a játékot?
  • Szerinted mennyire működőképes így a játék?
  • Milyen figurát választanál, hogy növekedjenek az esélyeid?
  • Gyengébben állsz, mint az ellenfeled: mire cserélnéd le az ő figuráját és a tiédet, hogy biztosan nyerj ellene?
  • Találjatok ki szokatlan táblákat, próbáljátok ki rajtuk a játékot!

Megjegyzés

Nem tudom, működőképesek-e a fenti változatok… (Némelyik elég „őrültnek” is tűnik így, utólag.) Valószínűleg az egyik igen, a másik nem. 🙂 Nem is ez a lényeg. Hanem a kísérletezés, a rugalmas szemlélet, a többoldalú nézőpont, a korlátoktól elszakadásra törekvő gondolkodás. A passzív befogadástól eljutni az aktív részvételig.

Ajánlott irodalom

Mészáros Mihály: Játsszunk táblajátékot! (2012.)

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

3 hozzászólás a(z) “Isola – egy szuper „beszorítós” táblajáték” bejegyzéshez

  1. Köszönöm a játékokat. Nagyon jól tudom hasznosítani a délutáni tanulószobán. Gyűjtögetem az olyan játékokat amelyek gondolkodtatóak és csendben lehet játszani azoknak akik előbb elkészülnek a feladataikkal.Szeretik az Amazonast is, a Tőtikét is megpróbáljuk. A különböző méretű táblákat színes papírra elkészítjük, lamináljuk, így mutatós és praktikus, Általában gombokat, vagy piros-kék korongokat használunk ami papírboltban vásárolható. Várom a további ötleteket, köszönettel: Vönöczkyné Rohling Ágnes (Ciszterci Nevelési Központ, Pécs)

  2. Szívesen és nagyon örülök, hogy vannak, akik hasznosítják a leírtakat! 🙂 Érdemes volna a tapasztalatokat – akár képekkel is illusztrálva – megosztani a Táblajáték és nevelés Facebook csoportban.

  3. Visszajelzés: Gondolkodási és digitális kompetencia fejlesztése – táblajátékokkal | meszaros-mihaly.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.