Összefoglaló az idei, 10. hejőkeresztúri Hétpróbások Bajnokságáról

camelot parti Általában a Hétpróbáról és a versenylapról.

Erről az idei versenyről az előzetes ismertetés itt található. Ezen kívül beszámolók szintén e weboldalon az elmúlt évek bajnokságairól.

Az előző évekhez hasonló létszámban jelentek meg versenyző diákok az ország különböző részeiről. Néhány régi partneriskola nem képviseltette magát különböző okok miatt, amit sajnálok az érdeklődő tanulóik miatt. Azonban minden évben vendégül látunk újabb, a bajnokságba bekapcsolódó iskolákat is, ez idén is így történt.

A résztvevő intézmények:

Somogyi Imre Általános Iskola, Abony

Tiszadobi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola

Bükkaranyosi Általános Iskola

Szuhakállói Gárdonyi Géza Tagiskola

Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola, Mátészalka

Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola, Miskolc

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szécsény

Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Budapest

Galgamácsai Fekete István Általános Iskola

Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola

Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Tiszafüred

Fekete Borbála Általános Iskola Csere-erdő Általános Iskolája, Hencida

Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta

Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola

Három kategóriában rendeztük meg az egyéni versenyt:

  • Alsósok
  • Felsősök
  • „Kortalanok”

Gondolom, csak az utolsó szorul némi magyarázatra… Ez valójában egy vegyes csoport. Ebbe egyrészt az idősebb, vagy felnőtt versenyzők (kollégák, öregdiákok, régi jó „hétpróbások”) kerültek bele, másrészt azok az általános iskolai tanulók, akik valamiért nem fértek be a csapatukba, de mindenképpen indulni akartak a versenyen.

Igazából ez a kategória egy kicsit visszahozza a régi bajnokságok hangulatát, amikor még nem léteztek külön korcsoportok, hanem együtt játszott kicsi és nagy, gyerek és felnőtt.

Mint ahogy azt már eddig is megszokhattuk, most is rendkívül izgalmas és élményekben gazdag versenynek örülhettünk. Sok esetben alig néhány pont döntött a végső helyezésről. Több azonos pontszám is akadt, így egymás elleni eredmény híján azonos helyezéseket hirdettünk. A feszültséget tovább fokozta a ponttáblázat, amelynek vezetése kötelező jellegű volt. Ennek fontos szerepe a taktikában vitathatatlan.

Egyéni helyezettek

Alsósok: összesen 55 fő.

  1. Balogh Tamás (222), Hejőkeresztúr
  2. Farkas Ádám (173), Galgamácsa
  3. Balogh Krisztofer (167), Abony
  4. Nagy Adrián (160), Miskolc
  5. Kelemen Hunor (158), Tápióbicske
  6. Horváth Patrik (153), Miskolc
    Illés Szabolcs (153), Hejőkeresztúr
  7. Egedi Kornél (142), Abony
    Koncz Klaudia Dorka (142), Bükkaranyos
  8. Glonczi Brendon (140), Szuhakálló

Felsősök: összesen 62 fő.

  1. Mező Dávid (240), Mátészalka
  2. Móré Judit (219), Mátészalka
  3. Répási Dávid (198), Hejőkeresztúr
  4. Juhász Gábor (184), Tápióbicske
  5. Ruha Dominik (177), Bükkaranyos
    Debreczeni Csaba (177), Mátészalka
  6. Egedi Tamás (170), Abony
  7. Kovács Bence (163), Hejőkeresztúr
  8. Farkas Zsanett (161), Hejőkeresztúr
  9. Schachingeer Viktória (151), Mátészalka

„Kortalanok”: összesen 14 fő

  1. Jakab János (145), Hejőszalonta
  2. Balogh Oszkár (143), Tiszadob
  3. Gergely Richárd (102), Tiszadob
  4. Gorzsás József (101), Tiszadob
  5. Galyas Ernő (98), Tiszadob
  6. Ambruzsné Tóth Katalin (78), Bükkaranyos

Csapatverseny helyezettjei:

  1. Hejőkeresztúr (1471)
  2. Mátészalka (1345)
  3. Abony (1178)
  4. Tápióbicske (1153)

Megjegyzések, gondolatok

A kereken 3 teljes óra ideálisnak bizonyult. A legtöbben éppen, vagy alig valamivel előbb végeztek. Kevés volt az idő előtt leadott versenylap, alig néhányan szerették volna még folytatni.

Fennakadás nem volt, mindig bőven rászámolva helyezzük ki a játékokat. Ennek ellenére egy-két alkalommal be kellett vetni a tartalékokból is, amelyek természetesen a helyszínen készenlétben voltak elhelyezve.

Úgy látom, hogy a ponttáblázat jelentőségét egyre többen ismerik fel, és használják ki. Azonban néhány alkalommal pontatlan kitöltés is előfordult, amelyeket sikerült korrigálni. (Ennek ugyan közvetlenül nincs befolyása a végeredményre, de közvetve, a taktika érvényesülésén keresztül igen, lehet.)

Meglepően nagy számban találkoztam hiányos, vagy téves játékszabály értelmezéssel, ami olykor gondot is okozott a felek között. Úgy látszik, nem volt elegendő a játékszabályok többszöri részletezése, pontosítása. Számomra ebből az a legfőbb tanulság, hogy több példával kell alátámasztanom a szabályokat, többször szükséges rákérdeznem az érthetőségre, mint az eddigiek folyamán.

A következő (11.) Hétpróbások Bajnokságának versenyjátékait az utóbbi három év kínálatából fogom összeállítani. Tehát a tapasztalt „hétpróbások” csak ismert játékokkal fognak találkozni.

Sajnos néhányszor dominált az erőszakos, mondhatnám agresszív hozzáállás, játékstílus. Beavatkoznom ugyan csak egészen minimális módon kellett, de a jelenlétemre szükség volt rövid ideig. Erre eddig emlékezetem szerint még nem volt példa. Ami nem szerencsés, mert a kívülről irányítás, a külső beavatkozás a nevelési célkitűzések miatt a Hétpróba szellemiségétől teljesen idegen.

Ennek következtében a jövőbeni felkészülés során komolyabb szerepet kell szánni az ilyen helyzetek kivédésének. Így előnyt kovácsolhatunk ebből a felmerülő problémából a konfliktuskezelésre történő felkészítés terén.

Értékelés, tanulságok

Azzal kezdem, hogy én minden Hétpróbát sikeresnek élek meg, így ezt is. Ennek az a legfőbb oka, hogy alapos előkészítés után minden olajozottan működik. Nem izzadva, nyögvenyelősen, hanem könnyedén. A gyerekek felszabadultan játszanak, szemmel láthatólag nagyon jól érzik magukat. A jó helyezés, a szép siker csak ráadás.

Ennek ellenére persze akadnak csiszolnivalók, apró kiegészítések, amelyek szükségesek időnként. A Hétpróba lényegét, jellegét megtartva.

Néhány kép az eseményről:

Hétpróba versenykiírás, szabályokHétpróba játékszabályok

Camelot és dáma

orosz dáma

versenylap

loa

Camelot és kabala

ponttáblázat

ponttáblázat még egyszer

reversi

nagyok és kisebbek

díjak átadása

az egyik győztes

a győztes csapat

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

Egy hozzászólás a(z) “Összefoglaló az idei, 10. hejőkeresztúri Hétpróbások Bajnokságáról” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Hétpróbások Bajnoksága 2017, Hejőkeresztúr – Játékok | meszaros-mihaly.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.