Hétpróba, versenylap

phoca_thumb_l_hproba2012DSCF1687Az áprilisi Hétpróba közeledtével éppen aktuális pár szót írnom róla. A Hétpróba más, mint egy szokványos, valamilyen körmérkőzéses, vagy svájci rendszerben lebonyolított verseny! A sikeres szerepléshez nem elég jól játszani, ismerni a kitűzött játékokat, más is kell hozzá! Melyek azok a pluszok, amelyeket nyújt ez a verseny és amelyekre szükség van?

Álljon itt alul a mostani „hétpróbás” versenylap, amely a lényegre utal!
Érvényes megállapítás, hogy „saját magam szerencséjének a kovácsa vagyok”.

Kapcsolatteremtés, együttműködés, megegyezések betartása, konfliktuskezelés, empátia, emberekhez értés, azaz az emberi együttéléshez nélkülözhetetlen kompetenciák kerülnek felszínre.

tablajatek Nekem kell ellenfelet keresnem, aktív részvétel szükséges már ehhez is. A hatékonyság érdekében gyakran kell ezt megtennem, sőt, ezt a versenyszabály is megkívánhatja. Az eredményességhez pedig bizonyos taktikai lépések megtétele is szükséges, ami további együttműködést igényelhet.

A sikeres együttműködés (játék) feltétele, hogy a felmerülő vitás kérdéseket tisztázni tudjuk, a megállapodásokat betartsuk. Pont, mint az életben. Fontos a kompromisszum nézeteltérések esetén.

Mérlegelés-döntés, önállóság, kockázatvállalás, leleményesség, azaz a vállalkozói kompetenciák (önmenedzselés), a személyes felelősségvállalás fejeződik ki ezekben: saját magam vagyok a sikerem forrása, mást nem okolhatok az esetleges „kudarcért” (önkritika). Milyen a viszonyom önmagamhoz? Önismeret. Fontos az önbizalom, ennek megszerzése.

Minden lépést mérlegelés-döntés előz meg. A gyermek a játszma világában irányít, tehát felelős döntéseket hoz. Csak rajta múlik az eredményesség. Szerencse kizárva. Ehhez bátorságra és felelősségvállalásra van szükség. A versenyen szintén apró döntések sorozatát kell meghoznia. A verseny, a játék, határozottságra késztet.

phoca_thumb_l_hproba2012DSCF1702Én irányítok szó szerint mindent: ellenfelet, játékot választok, játszmalapot töltök-töltetek, egyezségre jutok, vitás kérdést rendezek, játszom, stratégiát, taktikát választok stb.. Teljesen rajtam, a tevékenységemen múlik az eredményességem.

Sikerélményt biztosít, „mindenki lehet jobb valamiben – egy-két játékban legalább -, mint a többi”, így a sikerre koncentrálás, a sikerorientáltság valósul meg, amit erősítenek a trófeapontok is: egy-egy „nagy” győzelem feledteti a vereségeket, jelentősen javít a helyezésen. Szinte lehetetlen, hogy csak vereségben legyen része valakinek.

Előbbihez szorosan kapcsolódik az esélyegyenlőség: itt a jutalom-, vagy trófeapontok, egy-két játék átlagosnál sikeresebb elsajátítása, játszása és egy kis szerencse gyakran felborítják a papírformát egy-két helyezés esetén. Szinte mindig bekerül az első tízbe olyan személy, akire nem számítunk.

Sokirányú gondolkodás, problémamegoldó képesség, ami a játékokra és a versenyre is vonatkozik

phoca_thumb_l_hproba2012DSCF1704Önbizalom fejlesztése – Önbizalmat szolgáltat legalább egy-két játék mélyrehatóbb ismerete a hétből. Kapcsolat létesítése olyan egyénekkel, akiket nem ismerek. Az eredményes helytállás pedig nagymértékben növeli azt.

A játéktudás ennél a versenytípusnál is meghatározó, döntő szerepe van. Csak éppen nem elegendő! Hatékony taktikára és kockázatvállalásra is szükség van az eredményes szerepléshez. Nyilván, minél több játék mélyebb ismerete, a rutin sokat számít, jelentősen növeli az esélyeket!

Találékonyság – A stratégiához és taktikához kötődik, de most nem elsősorban a játék művelésére gondolok, hanem a versenyzésre. Mikor, kivel, mit érdemes játszanom? Kiket célszerű elkerülnöm ebből a játékból? Kikre éri meg „vadászni” és miből, hogy minél több pontom legyen? Hogyan vegyem rá „xy”-t, hogy játsszon velem?! Hogyan vegyem rá „xy”-t, hogy ezt a játékot játssza velem?

Az eredményes versenyekhez nélkülözhetetlen találékonyságnál már írtam róluk, de fontos a stratégiai, taktikai gondolkodás a játékban is. Tervet készíteni, analógiákat felismerni, algoritmusokat végrehajtani, előre gondolkodni, a másik eszén túljárni, vagyis haderőket mozgósítani! Mindezek részei a stratégiának és a taktikának.

Ezen kívül még:

Fair-play szellem

Pontosság, figyelem, értő olvasás

Jó kedély, lelkesedés

A legutolsó pillanatig van esély a javításra, a hiányok pótlására: a felfüggesztett játékszabályok is biztosítják

Egyszerre van jelen: az egyéniség megnyilvánulása és az együttműködés szükségessége! Az alkalmazkodás önuralomra nevel, érdekeim védelme pedig bátorságra ösztönöz!

A nyerés, a szép helyezés csak ráadás, a lényeg az együttlét, a játék!

Forrás: Mészáros Mihály – Játsszunk táblajátékot! (pdf könyv)

Hétpróbás versenylap

hétpróba

Hejőkeresztúr, 2013. április 19.

A résztvevők rajtszámot és versenylapot kapnak.

A 7-féle játékból tetszőleges partnerválasztással zajló verseny eredményeit gyűjtik a játékosok a versenylapon. A hét játékból 3-3 kihívásos párbaj eredményét lehet rögzíteni. Minden nyert párbaj 1 alap-pontot ér. Ám, a verseny végeredményét meghatározó számított eredmény-pontszám ennek többszörösét hozza:

A végső összesített sorrendet eldöntő pontszámba ugyanis, a sikeres párbajokért kapott további „trófea-pontok” is beszámítanak, melyek a legyőzött ellenfelek elért alap-pontjainak összegével lesznek azonosak. (Ha olyan versenyzőt győzött le a vizsgált játékos, akinek nem volt nyert párbaja, akkor „csak” a győzelemért kapott 1 alap-pontot kapja, de ha olyan versenyző trófeáját sikerült begyűjtenie, aki a verseny végéig összesen 10 párbajt nyert, akkor egyetlen győzelemmel 11 pontot sikerült begyűjtenie.)

Mindegyik játékos tetszése szerinti számú partit játszik, de egy játékból csak max. három ellenfelével párbajozhat. Kihívást visszautasítani pedig csak akkor megengedett, ha az adott játékból egy párbajt már vívott.

Ugyanazzal az ellenféllel szemben tetszőleges számú parti váltható. (Alacsony pontszámúval nem előnyös sokat játszani a jutalompontok miatt.)

A versenylapon történő javítás kizárást eredményezhet.

A versenylapra mindig csak az ellenfelek írhatnak: az „ellenfél rajtszáma”, ill. az „elismert vereség” rovatba.

Rajtszám:___ Aláírás:_______________

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.