Újdonság az idei év Hétpróbások Bajnokságán, hogy a nevezett iskolák 5 alsós és 5 felsős tanulót indíthatnak. Erre egyrészt az egyre növekvő létszám (legutóbb 200 körül, 16 intézményből) miatt van szükség, hiszen az iskola befogadó képessége korlátozott. Másrészt pedig a jövő is ezt kívánja meg: ha szándékaink szerint egyre bővül a résztvevők száma, akkor előbb-utóbb szükségessé válik régiókra osztani az országot, és bevezetni a felmenő rendszert.
Az egyéni versenyen kívül ezzel a rögzített csapatlétszámmal teljesen korrekt módon bonyolítható le, és számolható a csapatverseny is.
Emlékszem a hajdani Hétpróbákra, amelyeken már mi is részt vettünk 2004-től kezdődően… Először Budapesten, Dr. Nagy László (www.jatektan.hu) szervezésében. Mi 2005 őszén rendezhettük az elsőt itt, a hejőkeresztúri iskola tornatermében. Közel 100 ember – kicsik, nagyok – számára. Még Budapestről is érkeztek gyerekek, felnőttek. Miskolcról például egyetemisták.
Érdekes, akkoriban még nem léteztek korcsoportok! Együtt játszott a kis elsős is a felnőttel. Meglepőnek tűnhet számodra, de sok esetben nem a felnőtt hagyta el győztesen a játékteret… 🙂
Azóta persze már kategóriákban zajlik a verseny, legalábbis kettőben: alsós, felsős. Az utóbbi években hozzácsaptunk még egyet, a felnőttet, amely lehetőséget nyújt az érdeklődő, vagy a gyerekeket kísérő felnőtteknek és volt diákjainknak a versenyzésre. Úgy tűnik, egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. 🙂
A csapatverseny fő díja – immáron 3. éve – egy vándorkupa, amely eddig a birtokunkban maradt. Kérdés, mit hoz a jövő? A hétpróbás versenyzésben partner iskolák tanulói egyre felkészültebbek, egyre leleményesebbek…
A tavalyi bajnokság egyéni díjait két könyvritkaság, könyvkülönlegesség alkotta:
Dr. Nagy László: Mini Játék Mester
Polyánszky-Tamási Zoltán: Táblakönyv
Korábbi bejegyzéseimben többször hivatkoztam ezekre a könyvekre, mint „Felhasznált és ajánlott irodalom”. Sajnos ma már nem könnyű egyikhez sem hozzájutni.
Most pedig lássuk akkor az idei versenyszabályokat és a végén a versenylapot!
A résztvevők rajtszámot és versenylapot kapnak.
A hétféle játékból tetszőleges partnerválasztással zajló verseny eredményeit gyűjtik a játékosok a versenylapon. A hét játékból 3-3 kihívásos párbaj eredményét lehet rögzíteni. Minden nyert párbaj 1 alappontot ér. Ám, a verseny végeredményét meghatározó számított eredmény-pontszám ennek többszörösét hozza:
A végső összesített sorrendet eldöntő pontszámba ugyanis a sikeres párbajokért kapott további „trófea-pontok” is beszámítanak, melyek a legyőzött ellenfelek elért alappontjainak összegével lesznek azonosak. (Ha olyan versenyzőt győzött le a vizsgált játékos, akinek nem volt nyert párbaja, akkor „csak” a győzelemért kapott 1 alappontot kapja, de ha olyan versenyző trófeáját sikerült begyűjtenie, aki a verseny végéig összesen 10 párbajt nyert, akkor egyetlen győzelemmel 11 pontot sikerült begyűjtenie.)
Mindegyik játékos tetszése szerinti számú partit játszik, de egy játékból csak maximum három ellenfelével párbajozhat. Kihívást visszautasítani pedig csak akkor megengedett, ha az adott játékból egy párbajt már vívott.
Ugyanazzal az ellenféllel legfeljebb kettő játszma váltható. (Ennek megszegése kizárást von maga után.)
A versenylapon történő javítás tilos. (Szintén a versenyből történő kizárást eredményezhet.)
A versenylapra mindig rákerül a vesztes ellenfelek aláírása: az „elismert vereség” rovatba.
Döntetlenért nem jár aláírás, tehát pontszám sem.
Azonos iskolából érkezettek csak versenyen kívül játszhatnak egymással.
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!
Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály
“Sajnos ma már nem könnyű egyikhez sem hozzájutni.”
Valóban nem, mert már postázást nem vállalok…
🙁
https://www.jatektan.hu/jatektan///zz2006/konyv.html
Visszajelzés: A Mancala (Bantumi ) 10+1 dicséretes tulajdonsága – Miért vele kezdjél? | meszaros-mihaly.hu