Atari Gó – sakktáblán

ATARI GÓ Típus, kategória: Területfoglalós, Bekerítős, Lerakosgatós

A játék eredendően rácspontokon zajlik, ami megvalósítható, ha pl. ásványvizes kupakokat használunk. Ám kissé zavaró, ha átlátszó kövekkel. A lényeg, hogy jól játszható mezőkre téve a köveket, vagy a korongokat.

Szabály

Üres tábláról indul. A játékosok felváltva helyeznek el egy-egy követ a tábla valamelyik rácspontjára (mezőjére).

Cél

Az nyer, akinek sikerül ellenfele köveinek valamelyik összefüggő csoportját teljesen, tehát szabad rácspont (mező) nélkül lezárni. Ez lehet akár egyetlen kő is.

ATARI GÓ

Mit jelent az, hogy lezárni? Azt jelenti, hogy a csoporttal szomszédos összes rácspontot (mezőt) elfoglalom. Ez egy tábla közepe környékén álló kő esetén 4 rácspontot (mezőt) jelent. Tehát nem érvényesek az átlós lezárások. Ez rácspontokon játszva a vonallal összekötött rácspontokat jelenti, mezőkön játszva pedig az oldalszomszédosakat.

Összefüggő csoport? A kövek sor-, vagy oszlopirányban kapcsolódnak egymáshoz. (Legalább egy másikhoz.)

Megjegyzés, tanács, változatok

Stratégia: könnyen észrevehető, hogy célszerű ellenfelemet a szélek, sőt a sarok felé „terelnem”, mivel ezeken a helyeken 3, illetve 2 kő is elég például egyetlen kő elfogásához.

Részlet

Mészáros Mihály: 50 válogatott, sakktáblán (is) játszható táblás játék (e-könyv, 2013.)

A könyvhöz felhasznált és ajánlott irodalom

www.jatektan.hu

Dr. Nagy László: Játéktan jegyzet

Dr. Nagy László: 100 észjáték a „Cogitoys” sorozatból

Dr. Nagy László: Mini Játék Mester

Vargha Balázs: Játékkoktél

Szentgyörgyi József: Dámaiskola

Birkás György: 200 játék a sakktáblán (sakkváltozatok)

Zdzislaw Nowak: 50 táblás játék – A malomtól a góig

Nagy játékkönyv – Fordította: Boruzsné Jacsmenik Erika

Dalmáth Lajos, Frank Csilla: Nagy játékkönyv

Internetes írások, videók, ábrák (Google, YouTube) – angol nyelvűek

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

3 hozzászólás a(z) “Atari Gó – sakktáblán” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Gondolkodási és digitális kompetencia fejlesztése – táblajátékokkal | meszaros-mihaly.hu

  2. Visszajelzés: Táblás játékok a matematika órán – 5. osztály, 2. rész | meszaros-mihaly.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.