Mit mondott Benjamin Franklin?

benjamin franklin Benjamin Franklin (1706 – 1790) amerikai diplomata, feltaláló, író, polgári demokrata politikus, természettudós, filozófus, nyomdász, az első név szerint ismert amerikai sakkozó.

A felsorolás messze nem teljes, minden területen remekelt. Szerteágazó tevékenységének még rövid ismertetése is oldalakat tenne ki…

Már egészen kis kölyökként kitűnt társai közül elsőrangú fizikai- és szellemi adottságaival. Aztán az évek során ezeket kamatoztatta is. Azt mondják, a világ egyik ritka lángelméje volt. Olyasvalaki, akiből ezerévente születik egy.

Bölcsessége már kortársai elismerését is kiváltotta.

Az a bizonyos gondolat pedig így hangzik: „A jól megcsinált dolog jobb, mint a jól elmondott.”

Mit lehet ehhez még hozzátenni? Mindössze azt, hogy vannak dolgok, amelyeket még hibákat elkövetve is érdemesebb csinálni, mint megmaradni az „elmondás”, az elmélet szintjén. Na, ilyen a „táblajátékozás” is.

Jó dolog, ha valaki ismer játékokat, még jobb, ha ezeket bemutatni, elmagyarázni is képes másoknak. A legjobb viszont az, ha bele is vág, és közösen csinálják, gyakorolják. És egyre jobban fog nekik menni.

Ehhez (is) nyújt segítséget ez a két csomag:

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.