„begurítós” Amőba – sakktáblán

BEGURÍTÓS AMŐBA Típus, kategória: Vonalnyerő, Lerakosgatós

Az Amőba (Gomoku) nevű alapjáték egy módosított változata. Játszható kövekkel, kupakokkal (két színben).

Szabály

Üres tábláról indul a játék. A tábla egy tetszőleges szélét kiválasztva, képzeletben begurítjuk a kövünket, mint egy golyót, ami ütközésig fog haladni. Vagy a tábla másik széle, vagy egy másik, már korábban begurított kő (golyó) fogja megállítani. Erre az üres mezőre helyezzük el a kövünket. És így tovább.

Cél

Az a fél nyeri a játékot, akinek hamarabb sikerül egy négyes nyerő vonalat kialakítani a saját köveiből. Tehát hézagmentesen, egy egyenes vonal mentén helyezkednek el a kövek. Igen, nemcsak vízszintesen és függőlegesen, hanem átlósan is számít. Azonban csak a négyes, az ötös, már nem nyer.

BEGURÍTÓS AMŐBA

Megjegyzés, tanács, változatok

Stratégia: a tábla közepe felé tartás (amely nem foglalható el rögtön) nagyobb eséllyel kecsegtet a több irányú építkezés lehetősége miatt.

Változatok

  • 5×6-os, 6×6-os, 6×7-es, 7×7-es, 7×8-as táblán is működik.

  • Hatszög táblán is játszható, bejelölve a gurítás irányát. Ebben az esetben jól játszhatja három személy is.

Részlet

Mészáros Mihály: 50 válogatott, sakktáblán (is) játszható táblás játék (e-könyv, 2013.)

A könyvhöz felhasznált és ajánlott irodalom

www.jatektan.hu

Dr. Nagy László: Játéktan jegyzet

Dr. Nagy László: 100 észjáték a „Cogitoys” sorozatból

Dr. Nagy László: Mini Játék Mester

Vargha Balázs: Játékkoktél

Szentgyörgyi József: Dámaiskola

Birkás György: 200 játék a sakktáblán (sakkváltozatok)

Zdzislaw Nowak: 50 táblás játék – A malomtól a góig

Nagy játékkönyv – Fordította: Boruzsné Jacsmenik Erika

Dalmáth Lajos, Frank Csilla: Nagy játékkönyv

Internetes írások, videók, ábrák (Google, YouTube) – angol nyelvűek

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

Egy hozzászólás a(z) “„begurítós” Amőba – sakktáblán” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Táblás játékok kezdéshez 2. | meszaros-mihaly.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.