A lenti táblázatokat Elmetörő órán használtuk, a hejőkeresztúri iskolában.
Úgy gondolom, hogy jó lehet táblajáték szakkörre is, ezért most közreadom. Változatosságot, tudatosságot és egy kis motiváltságot vihet a foglalkozásba.
Mire alkalmas még?
Az 1. táblázatban játékcsaládok nevei olvashatók (alapul a www.jatektan.hu elnevezéseit vettem), így ezt a tanult játékok rendszerezésére javaslom. A tanult játékok neveit rendezhetik el benne. A játékcsoportok nevei értelemszerűen kicserélhetők.
Az engedélyezett módszer olyan készségek, képességek, kompetenciák alkalmazását készíti elő, amelyeket a 2. táblázat feladatai erősítenek tovább.
A 2. táblázat kérdései pedig a játékismereten túl a kezdeményezésre, a kapcsolatteremtésre, az együttműködésre, a kommunikációra, a lelkesedésre, a pozitív beállítódásra, azaz így együtt a szociális kompetenciákra helyezi a hangsúlyt. Mindeközben fejlődik a szóbeli kifejezőkészség is.
A táblázat folyamatos vezetése pedig tükröt tart a diákok elé, számvetésre késztet. (Használtunk ennél sokkal részletesebb gyakorlati feladatlapot is, idővel ezeket is bemutatom majd.) Abban látom még jelentőségét, hogy ráneveli őket: bizonyos dolgokat az életben is érdemes írásban rendszeresen rögzíteni: például célok kitűzése, napló írása, pénzügyi kimutatás stb.
NÉV:
-
Milyen játékokat ismersz fel az asztalokon? Sorold őket játékcsaládokba, töltsd ki a táblázatot! (Elképzelhető, hogy egyik-másik többe is bekerülhet.) Elhagyhatod a helyedet, bárkitől kérhetsz segítséget, kivéve a foglalkozásvezetőt!
- Folyamatosan vezesd az alábbi táblázatot!
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!
Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály
Meg a “lerakosgatósok”!
🙂
https://www.jatektan.hu/jatektan/____2012_006/beszoritos.pdf