Villámjátékok matekórák elejére (vagy végére) 1.

Egyszám-játék

Ez valójában nem is matek, még csak gondolkodni sem nagyon kell… Inkább becslés, szerencse, pszichológia, megérzés… De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon alkalmas egy csoport felébresztésére, sőt felvillanyozására!

A matekkal annyi kapcsolata van, hogy számokra van szükség a játékhoz. Mérő László kitűnő könyvében, az Észjárásokban (Tericum Kiadó, 1997) olvastam erről a játékról.

Már hosszú évek óta játsszuk, és nem unják meg, sőt a gyerekek kérik legtöbbször, hogy játsszuk!

Mindenki gondol egy számot (1-től 100-ig), és azt leírja a füzetébe. (Mások ne lássák.) Az nyeri a játékot, aki a legkisebb számot írta a füzetébe, de csak akkor, ha egyedül ő írta azt a számot. Tehát hiába írt valaki 1-est, ha még rajta kívül más is írt 1-est.

Miután leírják a számokat, a játékvezető megkérdezi, hogy ki írt 1-est? Jelentkezés útján jelzik, ha ezt írták. Ha egyetlen egy diák írta, akkor meg is nyerte a játékot. Ha többen, akkor ők kiestek ebből a körből. Azután, ugyanígy folytatódik, de már a 2-essel: „Ki írt 2-est?” – kérdezzük és így tovább. Egészen addig, amíg pontosan egy jelentkező nem akad. Tehát, ha ez bekövetkezik, akkor az illető megnyerte a játékot.

Ritkább esetben előfordul, hogy senki sem nyer, mert többen írják a sorban jövő számokat.

Manapság gyakrabban alkalmazom az óra utolsó 2-3 percében, levezetésként. Egy perc alatt akár több forduló is lemehet.

Megjegyzések

Óra elején inkább villámfeladatokat használok, a villámjátékokat inkább a végén.

Mivel a létszám nem nagy, elegendő 1 és 10 közé tenni a gondolható számokat. Minél nagyobb a kísérletben (játékban) résztvevők száma, annál nagyobb számok jöhetnek szóba, mint gondolt szám.

A következő játék egy gyufaszálakkal, kövekkel, vagy ceruzával is játszható észjáték lesz…

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.