Nemzeti ünnepünk kapcsán elgondolkodtam azon, milyen idevágó bejegyzés kellene… Aztán eszembe is jutott néhány erre vonatkozó írás…
„A világ legnagyobb elméi majdnem kivétel nélkül érdeklődtek a kártya és a kártyázás iránt. Ez a pár lap kevés volna ama világnagyságok felsorolására, akik a kártyázásban örömet találtak; nézzünk csak egynehányat azok közül, akik a magyar glóbus dicsőségéért dolgoztak. Széchenyi István passzionátus kártyás volt, Andrássy Gyula nemkülönben; sőt Ő felsége, koronás királyunk is szerette fiatalabb éveiben a whistet és a tarokkot. Deák Ferenc sohasem játszott, de minden nap gyönyörűséggel nézte a piquet-t, melylyel bizalmasabb barátai szórakoztak. Liszt Ferenc boldogtalan volt az nap, a melyen rendes whist partiját nem játszhatta; és a nagy zenetitánban kedves és naiv vonás, hogy a veszteség nagy mértékben idegessé tette. Lisztnek hosszú éveken át Apponyi Albert gróf volt a rendes whistpartnerje. Kossuth Lajos nagyon szerette a Paskievics-tarokkot; ezzel a mulatságával még az emigráczió alatt se hagyott föl. Az öreg Klapka a roulette-nek volt a híve és Pulszky Ferenc – bár semmi játékot sem játszott – mindegyikhez tökéletesen értett. Az írók közül Petőfi minden áldott napon egy krajczáros preferánszot játszott, Jókai Mór mögött pedig egy ötvenéves, viharos tarokkmúlt fekszik. Kell-e még több bizonysága annak, hogy a kártyázás a legnagyobb genieket is érdekelheti?”
Részlet – Szomaházy István: A kártya (Kártya codex)
Kis kiegészítés részemről… Jókai Mór nemcsak a tarokk játékban, hanem a sakkban, ostáblában is meglehetősen járatos volt. Ezek a játékok gyakorta meg is jelennek írásaiban, mint például A két Trenk.
Ferraris Artúr: A históriai tarokkparti
Mikszáth Kálmán neve nem szerepel ugyan a fenti idézetben, de amint ezen a híres képen látni, szerette az észjátékokat, így a tarokkot is.
Még egy nagy nevet feltétlenül meg kell említeni, a Himnusz zenéjének a szerzőjét, Erkel Ferencét. Korának egyik legkiválóbb sakkjátékosa volt. Sakktehetsége már a század negyvenes éveiben megmutatkozott, az emlékezetes Pest-Párizs mérkőzés során. Egy ízben még Szén Józsefet is – az addigi legjelentősebb magyar sakkozó – sikerült legyőznie. Számos játszmája fennmaradt az utókorra, amely bizonyítja nem mindennapi játékerejét.
Aktív szerepet vállalt az 1864-ben megalakult Pesti Sakk-kör létrehozásában is. Gróf Széchenyi Ödön (Széchenyi István kisebbik fia) után ő töltötte be haláláig a sakk-kör elnöki tisztségét.
Még egy érdekesség róla… Az opera előadások szüneteiben, zeneszerzés közben is mindig készenlétben állott a sakktábla egy-egy jó partira…
Végezetül pedig az egyetlen hiteles Petőfi képről egy jó írást ajánlok!
Felhasznált irodalom
Kártyázó magyarok – Szerkesztette: Jánoska Antal (Pallas Stúdió, Budapest, 1999.)
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!