Dámavarik 3., Camelot 2. rész

camelot Előzetesen megjegyzem, hogy se szeri, se száma a Camelot tábláknak. Én az egyik, általunk gyakran használt változatét mutatom be. A kezdőállás is eltérhet az alábbitól. (Pl. a lovagok helye)

A tábla megjelölt sarokmezői jelentik a várat (kastélyt).

Kezdőállás:

camelot

Figurák: 2 lovag és 5 gyalogos (paraszt, gyalog stb.)

Szabályok

Lépés

A két bábunak tökéletesen megegyezik a lépésmódja:

Bármely üres, szomszédos mezőre. Akár oldal-, akár sarokszomszédos mezőről van szó. (Tehát sor, oszlop és átlós irányban is.)

A Camelotban létezik „ugró lépés” is. Saját jelhordozó (bábu) átugorható, szintén sor, oszlop és átlós irányban, ha mögötte üres mező van. Akár többet is, ha szükséges. (ugrássorozat) Ilyenkor az ugrást végrehajtó fél köteles a figurájával az említett üres mezőket érinteni. Ezzel egyúttal az ugrás szabályszerűségét is igazolja.

Tiltott lépés: belépni a saját váramba.

Ütés

Ebben tér el egymástól némileg a két figura:

Gyalogos: az előbb leírt ugró lépéssel azonos, de az átugrott „katonák” az ellenfélhez tartoznak, és lekerülnek a tábláról.

Lovag: mint a gyalogos, de van még más is… A lovag vegyítheti az ugró lépést (sorozatot) az ütéssel (sorozattal), de csak a következő sorrendben: előbb átugorja a sajátjait, majd az ellenfeléit, amelyek lekerülnek a tábláról. Mint itt, az ábrán:

camelot2

Az ütés kötelező, mindkét bábu esetén.

A lovagnál viszont, a második esetben – mivel nem közvetlen az ütéshelyzet – nem kötelező. Ám, ha megteszi a kezdő ugró lépés(eke)t, és közvetlen ütéshelyzetbe kerül, akkor már kötelező számára is.

A Camelot játékban megegyezés kérdése lehet, hogy az ütést addig kell-e folytatni, ameddig lehetséges (lásd Dámák), vagy bármikor meg lehet állni. Az nyilvánvaló, hogy az első ütés kötelező legyen.  Felmerülhet olyan változat is, hogy ezt követően nem kell ütnie tovább, de ha mégis, akkor végig kötelező.

Ütéssorozatnál él a következő szabály is: a Dámákkal ellentétben itt átugorható többször ugyanaz a báb, de ugyanaz a mező viszont csak egyszer érinthető.

Kizárólag ütéssel bejuthatok a saját kastélyomba, de onnan legkésőbb a következő lépés során távoznom kell! Akkor is, ha máshol ütési helyzetem áll elő. Tehát a „vár elhagyási kötelezettség” felülüti az ütéskényszert. 🙂

Cél

Két alternatíva létezik a győzelem megszerzéséhez:

Az ellenfél összes bábujának a leütése.

Az ellenfél kastélyának (várának) az elfoglalása, ami azt jelenti, hogy beviszem valamelyik figurámat az ellenfél bejelölt sarok mezőjére.

Megjegyzések

A Camelot az a táblajáték, amely rendkívül sokat ígér az újítások terén, amint ezt az eddigi számos változat is bizonyít.

Miután ezt a változatot begyakoroltuk, új utakat is kereshetünk. Ez a játék ebben is sokat ígérő. Néhány kipróbált, működőképes javaslat következik:

Mindegyik bábu lovag. A játék még akciódúsabbá, kombinatívabbá válik, de anélkül, hogy kiszámíthatatlanná válna.

Plusz jelhordozót vetünk be, pl. blokkokat (védőfalakat). Lehet a várunk mellé, vagy máshová helyezni. Nyitáskor, vagy menet közben lépésként.

Ahogy az előbb már jeleztem, az ütéskötelezettség határait megszabhatjuk különbözőképpen.

Nem feltétlenül fontos az egyszeri mezőérintés szabálya, erről nálunk is gyakran megfeledkeznek a gyerekek.

Sakktáblán is kiválóan működik a CamelotJesztl Józsefnek köszönhetően:

camelot3

Említésre méltó változat a Camette, ez egy mini variáns, de az alapok már kiválóan gyakorolhatók általa. Kisebbeknél telitalálat.

A Camelot játék rajongóinak biztosan tetszeni fognak a nagytáblás két- és négyszemélyes változatok is.

További változtatási lehetőséget kínál még a tábla mérete, formája, a jelhordozók száma, összetétele, elrendezése (nyitó állás, lerakás)…

Még több dáma: Dámajátékok kiskönyve

Játéktanításhoz ajánlott

Mészáros Mihály: Játsszunk táblajátékot! (2012)

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.