1. A játékszabály hihetetlenül egyszerű, még egy óvodás is megérti.

2. Gyors, változatos partikat eredményez, ezért kisiskolások számára különösen előnyös.

3. Rendkívül közkedvelt, éppen a fenti két tulajdonsága miatt is. Ezért a gyermeknevelés hosszadalmas folyamatában, eszköztárában feltétlenül ott a helye.

4. Eltérő méretű táblákon jól játszható (rácspontra, vagy négyzetek belsejébe helyezve a köveket). Kezdőknek már kisebb táblán (9×9, 11×11), haladóknak viszont nagyobb táblán (13×13-tól 19×19-ig).

5. Rokon játékok színes és széles skálája építhető rá – Amőba-típusúak, vagy Vonalnyerők: Gobang, Pente, Teeko, Quints, „potyogtatós” Amőba, Tőtikék, „tologatós” Amőba, „begurítós” Amőba, Tamba, Hexade, Quarto, Gobblet, Gipf…

Ebben a sorozatban megfigyelhető egy bizonyos továbblépési folyamat:

• Belép az ütés, mint új elem – Gobang, Pente, a lépés – Teeko, majd mindkettő – Quints.

• A táblára bizonyos szabályok szerint, kitüntetett mezőkre rakhatók a jelhordozók: „potyogtatós” Amőba, Tőtikék, „tologatós” Amőba, „begurítós” Amőba. Emiatt nem 5, hanem 4 kő jelenti a nyerő vonalat.
Itt külön alkategória a Tamba (téramőba), amely valójában a „potyogtatós” Amőbának a térbeli, 3 dimenziós változata.

• Más alakú táblán, mezőn játszhatók is léteznek, amelyeknél a nyerő vonal is módosul, vagy kiegészül – például a Hexade.

• A jelhordozók saját, külön jelentéssel, tulajdonsággal bírnak, mint a Quarto (forma, szín, méret, tömörség), vagy a Gobblet („bekebelezés”, méret alapján)

• Nem cél a nyerő vonal, hanem csak eszköz az ütésre: ilyen a Gipf.

Ráadásként idesorolhatók a Malmok is, amelyek speciális Vonalnyerőknek tekinthetők.
Természetesen közel sem világítottam meg itt minden létező összefüggést, amely még fennáll ebben a csoportban, de ez most felesleges is volna.

6. Ha pedig mindez még mindig nem elég, akkor még tovább bővíthető, színesíthető a „repertoár”:

• Senryaku: „bolondítsuk” meg az Amőbát azzal, hogy minden lépést megelőzően, aki egy pénzdarabbal fejet dob, az a saját, aki írást, az a játszótárs kövét helyezi a táblára. (Itt mindenképp pontosan az 5 kavics a nyerő.) A cél ugyanaz.

• Játsszuk többen, hárman, négyen!

7. Könnyű a megvalósítás: fénymásolt, vagy rajzolt négyzetrácsos tábla, babszemek, kukoricaszemek, kavicsok, kövek, gombok, szilvamagok, ásványvizes kupakok, söröskupakok, dugók, áruházi dekorkövek…
Négyzetrácsos papíron ceruzával, tollal, más-más színnel, vagy X-et, O-t rajzolva. Ez nem kis mértékben fejleszti a kicsik kézügyességét, finom mozdulatait.

8. Nagyfokú kombinativitás jellemzi, amely a matematikai képességekre is kihat: nyitott feladványok sorozatát kínálja a játszás folyamán. Ekkor a divergens gondolkodásmód dominál, a helyesnek tartott lépés kiválasztásánál, azaz célratöréskor pedig a konvergens gondolkodás. Mindeközben – „kényszerítőzésnél” különösen – fontos szerepet kapnak az algoritmusok: előbb a kiötlésük, aztán a végrehajtásuk.

9. Az előbbiek hatása fokozható, a foglalkozás pedig színesíthető az alábbi feladattal, amelynek sikerét megtapasztaltam: rakj fel a táblára minél több, egymástól különböző „villát”, mindkét oldalán nyitott hármast! Ezeknek a védhetetlen állásoknak a variációit tovább bővíthetjük a négyesek bevonásával!

Mi ennek a haszna? – kérdezhetnénk. Egyrészt a diákok nagy részét felettébb szórakoztatja, leköti, mint más, különböző feladvány (Darts, Sudoku, Bűvös négyzet, Aknakereső, Számpiramis…) általában. Másrészt – ahogy már említettem az imént – fejleszti a matematikai képességeket, főleg a kombinativitást. Harmadrészt – és ezzel „még egy legyet ütünk egy csapásra” – jobban rögzülnek ezek az állásképek, kombinációk, amelyeket a játék során felismerve, megnövekszik a játékos játékereje.

10. Apróbbaknál nem elhanyagolható a számképek felismerése, a számolás sem.

11. Országos szintű versenyt rendeznek belőle minden évben, amely sok gyerek számára jelent izgalmas kihívást, megmérettetést, a játék ünnepét. Előtte a felkészülés, a gyakorlás teszik próbára a versenyzők kitartását. Közülük többnek aztán a siker, az öröm teszi teljessé a versenyzés élményét, de rendszerint nem szomorkodnak azok sem, akik nem részesültek éremben. A verseny maga, az együttlét öröme teszi maradandóvá a diákok számára a napot.

Végül a versenyzés előnyös hatásairól, pozitív értékeiről essék néhány szó, elsősorban az Amőbára kivetítve.

A Gomoku (Amőba) versenyek 5 látványos és jótékony mellékhatása

1. Rengeteg gyereket megmozgat, néhány héttel ezelőtt a házi selejtező versenyünkön 63 tanuló vett részt, ez kb. az iskola tanulóinak a negyede. Az országos döntőre, Budapestre 41 diák utazott el. Tehát minimum ennyi gyermek célt, értelmet talál e játékban, és tesz is érte.
Már az sem elhanyagolható ebben a mai elektronikus, „elkütyüsödött” és elkényelmesedett világban, hogy ezek a gyerekek vasárnap kora reggel felkelnek (nem ritkán maguktól), és elindulnak otthonról. Érkezés pedig csak este 8 után várható.

2. Közülük némelyek ritkán mozdulnak ki otthonról, így nekik a másutt megrendezett versenyek kirándulásszámba mennek. Ez a megállapítás azonban érvényes az otthonról gyakran elutazók esetében is, mert a közös utazás az autóbusszal egy közösségi élmény, ezt minden nevelő tudja, mással aligha pótolható.

3. Közösségi élmény… Nos, ebben azért sincs hiány, mert a bajnokság szüneteiben tovább folyik a játék, csak kicsit másként. Foci, nagy beszélgetések, beszámolók a mérkőzésekről, a teljesítményekről, lazításképpen mindenféle más észjáték – kártya, Shogi…

4. Amit nem győzök elégszer hangsúlyozni… A Gomoku (Amőba) a leginkább olyan versenyjáték, amelyben az iskolázottság kevésbé dominál, mint a többinél. Például Sakkban, vagy Góban nem, vagy kevéssé tud labdába rúgni képzett ellenféllel szemben egy képzetlen, még akkor sem, ha mégoly tehetséges is.

Ezzel szemben a Gomokuban arányait tekintve jóval kisebb szerep jut a stratégiának, annál nagyobb a taktikának, a kombinatív megoldásoknak. Ezenkívül egyszerűbb elsajátítani, könnyebb bizonyos, akár kitűzött szintig is eljutni benne. Így a Gomoku erősebb kohéziós erővel bír, tömegek „meghódítására”, érdeklődésének felkeltésére sokkal inkább alkalmasabb az előbbi játékoknál. Mondom ezt annak ellenére, hogy őszinte csodálója és híve vagyok a Sakknak is, a Gónak is.

Röviden: sok edzés, gyakorlás után mester felkészítése nélkül is eljuthat valaki a csúcsra. Természetesen csak bizonyos szintig, és nem árt azért egy kis elméleti megalapozottság, de ami tény, az tény. Hosszú évek tapasztalatai bizonyították ezt nekem.

Meglepőnek tűnhet, de a Dáma – legalábbis ezen a szinten – nem sokkal marad el az Amőbától ebben a kérdésben. Népszerűsége viszont talán még felül is múlja azét, de ez már a dámajátékok varázsának tudható be.

5. A tanulók jelentős része tehát vállalja a versenyzést és az ezzel járó felkészülést. Meghökkentő, hogy milyen nagy létszámban találunk közöttük olyan hátrányos helyzetű nebulókat, akiket magatartásprobléma, állandó mozgékonyság és figyelemzavar jellemez. Ez a játék viszont leköti őket. Sőt, képesek olyan szintű önuralom gyakorlására, amely teljesen megfelelő az ilyen versenyeken elvártaknak.

Mindez természetesen egy folyamat eredménye, amelyet a gyakori „táblajátékozás” idéz elő, amelynek során a diákok megtanulhatják és gyakorolhatják a viselkedés, a másokhoz való viszonyulás alapvető normáit.

A képek a hejőkeresztúri Gomoku (Amőba) versenyen készültek:

Még több témába vágó írás és folyamatosan frissülő tartalom:

 

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!

Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály