A Mankala lenne, ami a legtöbb ember és gyerek számára a legfigyelemfelkeltőbb? Valóban roppantul ütős játék, rengetegszer tapasztaltam, hogy a Mankala tábla mellett
ragadnak ott leginkább. Aztán alig lehet őket onnan „elvonszolni”.
De nem, bármilyen meglepő is ez.
Vagy talán az Amőba lenne az? A gyerekek sokszor tényleg mindent félredobnak egy jó kis amőba partiért, de mégsem erről van szó. Amikor nincs versenyszezon, valahogy visszaesik picit a népszerűségi listán.
Akkor mégis melyik lenne az?
Biztosan kitalálta már…
Igen, persze, hogy a Dáma.
Kívülállóként sok mindennel próbálkoztam néhány évig tartó napközis időszakomban, hogy értelmes tevékenységgel lekössem a túltengő energiával, mozgékonysággal rendelkező, ugyanakkor tartós figyelemre képtelen lurkókat is. Márpedig volt belőlük szép számmal.
Mivel nem vagyok egy kézműves alkat, milyen dolgok merülhettek fel?
Meseolvasás, filmnézés, színezés, rajzolás, rejtvények, játékok, szerepjátékok, testmozgás a szabadban, a fiúknak külön birkózás, addig a lányoknak más. Biztosan kihagytam egy-két dolgot…
Birkózás? Ezzel csak egy gond volt: amit ezek a kisfiúk először bemutattak, az inkább a mai modern ketrecharchoz hasonlított a lábkulcsokkal, a karfeszítési és fojtási technikákkal, aminek persze egyáltalán nem örültem, és meg is kellett tiltanom. Mivel mindig komoly odafigyelést jelentett, nem bántam, ha ritkultak a dolgok.
Ha már játékok, akkor miért ne az észjátékok, a táblások? – gondoltam, számomra természetszerűleg.
Amelyek beváltak, a következők: Mankala, Jenga, különböző Puzzle játékok, dobókockás társasok, Blokus, Malom, Amőba, Connect 4 (Potyogtatós amőba),
ábrás-rajzos fejtörők (Latin négyzet, Számpiramisok), de legfőképp a Dáma (8×8-ason, vagy 10×10-esen). Biztosan kihagytam néhányat, de ezek beváltak, az tény.
Amíg másodikban 10-ből 5-6 tanuló játszott ilyenekkel, addig harmadikban már előfordult, hogy 9-10 is. Főleg, ha a nagy dámatáblákat használtuk. (És néhány Mankalát.)
Szép időben letelepedtünk az udvar árnyas helyein felállított asztalokhoz. Képzelje el, hogy vagy 20-25 gyerek a kiterített táblák mellett játszik, körülöttük még vagy 10 pedig elmerülten vagy csendesen beszélgetve nézik a játékot (két napközis csoport is). Aztán, akinek kedve van, bekapcsolódik, vagy játszótársat váltanak.
Ezek után néha még futkározni is elfelejtettek.
Amit a mindennapos gyakorlás ellenére sem volt könnyű elérni, hogy a rendrakás ne csak néhány gyerek „privilégiuma” lehessen. Ezen segíthet soros, rendrakó felelősök megválasztása.
Persze, mindez hatalmas könnyebbséget is jelentett nekem, mert nem kellett folyamatosan készenlétben lennem, hogy ne essenek egymásnak, ne beszéljenek
trágár módon. Ami pedig meglehetősen általános például a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek körében.
Sajnos önállóan játszani sem képes már a mai gyerekek egy része.
Érdekes, hogy negyedikben a korábban legnehezebben kezelhetők közül (BTM-esek, állami gondozottak) többen is szakköri tagok lettek, erős Amőba és még inkább Dáma iránti kötődéssel, érdeklődéssel! Helyi versenyeken is részt vettek nagy lelkesedéssel, még országos döntőre is eljutott némelyikük!
Miközben játszottak, összetett gondolkodást végeztek, együttműködtek, kommunikáltak egymással, szabályokat kellett betartaniuk. Kell ennél több?
Minálunk azóta is rendületlenül, rendszeresen műsoron van napköziben a táblás játék, legfőképpen a dáma.
Ha tetszik mindaz, amit leírtam, akkor kezdd ezzel, ami egy igazán megbízható, príma homlokránc kisimító napközis nevelőknek, nyugalomterápia BTM-es gyerekeknek és kitörési pont SNI-s tanulóknak 🙂 :
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, oszd meg másokkal is!
Ezt az anyagot bárki felhasználhatja, terjesztheti – egy feltétellel: ha szerzőként feltünteti a nevemet! Mészáros Mihály