Ha a legfőbb gondja az, milyen újdonságot, érdekes fejtörőt adjon a tanulóinak és emellett még jót játszanak is, akkor el kell olvasnia minden sorát ennek az üzenetnek…
Hogyan számoljon le a gyakori motivációhiánnyal?
Egy kivételes játékos feladatgyűjtemény, amit Ön is sikerrel használhat arra, hogy mindig újabb és újabb érdekes játékos fejtörővel lepje meg gyerekeit (sajátjait, vagy tanítványait)
Kedves Fejtörőkben Bővelkedni Akaró!
Fel szeretnék tenni Önnek egy fontos kérdést:
KOMOLYAN készen áll rá, hogy eredeti (másutt sehol nem található), játékos logikai fejtörők tucatjait bevesse a tanulók motiválásába, gondolkodásának fejlesztésébe, és ezzel még magasabb szintre emelje foglalkozása színvonalát?
Őszintén bízom benne, hogy így van, mert hamarosan fel fog fedezni egy meglehetősen egyedi lehetőséget, ami segít abban, hogy még a közömbös tanulók is rákapjanak a témára…
Akkor mehet?
Vágjunk is bele…
Mészáros Mihály vagyok.
Több mint 20 éve foglalkozom táblás játékokkal. Persze eleinte csak néhány játékkal egészítettem az amúgy jól működő, igencsak népszerű, sikeres sakk- és matekszakkört.
Eddig is értem már el eredményeket ezen a téren, amit most csak nagy vonalakban sorolok fel (mert nagyon hosszú lenne mindet részletesen, és biztosan ki is felejtenék valamit):
- a diákjaim „több zsáknyi” érmet szereztek amőba, dáma, gó és sakkversenyeken
- számos gó, dáma, amőba (és malom) verseny megszervezése
- a két országos tamba (téramőba) verseny (2002, 2003) megnyerése
- a Hétpróba megismertetése, népszerűsítése, megszervezése 13 alkalommal
- a „hejőkeresztúri táblajáték” kitalálása, tartalmi és módszertani hátterének kidolgozása, folyamatos végzése, fejlesztése (szakkör, Elmetörő)
- táblajátékos képzések az ország különböző iskoláiban
- előadások kis gyakorlattal egybekötve a debreceni egyetemen és Miskolcon
- meghívások konferenciákra
- bemutató órák
- televíziós felvételek, videók
- közös tervek, munkák Dr. Nagy Lászlóval (www.jatektan.hu)
- innovációs jellegű díjak (KOMA, BAZ megyei pályázat)
- gyerekek fejlesztése táblajátékokkal, fejtörőkkel – különösen Elmetörőn – táblajáték-logika, matematika, gondolkodás (problémamegoldó, algoritmikus, kombinatív, rendszerező), szociális készségek stb.
Mind közül legfontosabbnak a legutolsó pontban felsoroltakat tartom, amelyeket folyamatosan végzek a gyerekek épülésére, és ami a lényeg, még ezt örömmel is végzik.
Annak idején, már a 80-as évek végén, különböző könyvek révén volt szerencsém „belebotlani” más táblás játékba is a sakkon kívül. Mint például az orosz dáma, amelyre még katonatársaimat is megtanítottam. A 90-es években aztán egyre több és több játékkal ismerkedtem meg (Haszami Shogi, Quarto, Reversi, Halma…) Ezek után jött a gondolat, hogy mindezeket meg is kéne mutatni a gyerekeknek…
Ennek helyszínéül pedig kitűnőnek bizonyult a sakk és matekszakkör, amelyek berkein belül indult el ez az egész… Így kezdődött tehát a „hejőkeresztúri táblajáték” története. Ezek után pedig jött a folytonos bővítés, fejlesztés és a többi…
És a folyamatos siker, amely elsősorban nem az elnyert érmek sokaságával mérhető, hanem a gyerekek reagálásával, hozzáállásával ezekhez a játékokhoz. Na, ez az, ami meggyőzött arról, hogy ezeket az eszközöket, és a hozzáilleszthető módszereket minél több pedagógusnak meg kellene ismernie. Tapasztalataim alapján mondom, hogy minden tantestületben léteznek olyanok, akik fogékonyak, alkalmasak rá.
Hogy jön a képbe, amiről igazán írni akarok?
Egy idő után rájöttem arra, hogy ezek a játékok nem pusztán csak játékra alkalmasak, hanem kitűzött pedagógiai célok megvalósítására is. Például a gondolkodás, a szociális készségek, a matematikai képességek, az érzelmi-akarati tulajdonságok és számos kompetencia fejlesztésére is.
Ebben a felismerésemben a „játéktanos” Dr. Nagy László is megerősített.
Mindezek következtében a foglalkozásaimon egyre nagyobb szerepet kaptak a játéklapok, feladatlapok, a különféle feladványok, a változatos fejtörők és az önálló döntéseken, szabad ellenfélválasztáson alapuló (interaktív) versenyek, bajnokságok.
Ennek a több éves tapasztalatnak számos gyümölcsét tettem elérhetővé a TENK tagságban, vagy a Fejlesztő anyagokban. De ez az irányvonal érvényesül ebben a bevezető „kötetben” is, az 50 táblajáték-matematikai feladatban is, de az inkább matematikai tehetséggondozáshoz ajánlott TÁBLÁS-MATEK esetén is.
Az 50 táblajáték-matematikai feladat könnyebbé teszi az életét, mert a játékos kísérletezéseken, próbálkozásokon szerzett tapasztalatokon, következtetéseken kívül még a táblajátékok élményével is meg fogja ajándékozni a gyerekeket és saját magát. Mondom is, hogy miért…
- Vele elkerülheti a gyakran előbb-utóbb beálló unalmat, mert frissítésképpen játszhatják is e játékokat, észrevétlenül pedig becsempészheti a feladatokat. Ráadásul mindig kéznél lesz (legyen is) a játék, amivel lehet kísérletezni, de ellenőrizni is az elképzelés helyességét.
- A megoldások bemutatása történhet ábrák elkészítésével, vagy konkrétan a játékkal. Általában előbb eszközön, majd rajzban. Színesek (filcek, ceruzák), rajzok, játékok, nem fog „mellé lőni”, az biztos! Próbálja ki, mennyire működőképes így!
- Szuperül működhet matekszakkörön, alsó tagozatos matekórákon, fejlesztő és gyógypedagógiai foglalkozásokon, és ha logikai alprogramot követ
- Nem kritizálhatják, nem vethetik a szemére, hogy semmilyen innovációt nem használ
- Nem kell izgulnia amiatt, hogy milyen újdonságot találjon már ki megint
De még nem végeztem…
Milyen nyereségre számíthat, ha ezt a könyvet és a benne lévő játékokat, fejtörőket használja? Itt kiderül…
- Konkrét témák a pedagógusi előlépéshez, ahogy ezt már többen ki is használták
- Nagyobb szakmai hírnév
- Sokkal több élmény
- Meg fog nőni a kreativitása
- Az első vonalba tartozhat azok között, akik a táblajátékokat választják
- A ma divatos trendek (játékosítás, élménypedagógia, kompetencia fejlesztések, gondolkodásfejlesztés stb.) szerintem legnagyobb hatékonysággal működő irányvonalát fogja képviselni
- Ez egy újabb lehetőség, hogy kitűnjön ezzel a különlegességgel a tömegből
- Igazi szellemi kalandban lesz része
- Ha megjönnek az eredmények (márpedig jönni fognak, ha jól csinálja), komoly státuszt szerezhet, vagy növelheti azt
- Szakértő lehet ezen az egyre inkább népszerű, egyre jobban terjedő területen (ebben biztosan sokat tudok segíteni)
- Nyíltabb, őszintébb légkör
- Nagyobb szabadság
- Változatosabb nevelői munka
Mit tartalmaz ez a gyűjtemény?
50 színes fejtörőt tartalmaz a Mankala, a Malmok, a Domino játékokhoz és a Vonalnyerő (Amőba főleg) játékcsaládhoz kapcsolódóan. Jelentős részük képes, ábrás, ami igen közel áll a diákokhoz.
Részletes játékismertetővel indít a PDF (Mankala, Vonalnyerők).
Megoldási útmutatót is tartalmaz.
Nem eszközigényesek, könnyűszerrel megrajzolhatók a táblák, a Mankala is, de lehet használni hozzá két soros tojástartót, sajtosdobozt, vagy gyufásskatulyákat is. Gombok, babszemek, dekorkavicsok meg rakosgatni. Már ez fog tetszeni…
A fejtörő gyűjtemény akkor segít, ha kifogyna a feladatokból, a játékokból és az ötletekből, vagy még jobban fel akarja turbózni a matekszakkört, a matekórát, akkor 50 játékos feladat közül válogathat.
Itt van tehát…
50 táblajáték-matematikai feladat
Egy speciális logikai-számolós feladatgyűjtemény (PDF), ami néhány jól bevált táblás-logikai játékra épít, és ezért különösen nagy népszerűségre számíthat a matekot és fejtörőket kedvelő diákok körében
Ez a PDF tehát azoknak szól, akik szeretnek újítani, szeretik a változatosságot és elkötelezettek a tanulói érdeklődés felkeltésének és gondolkodásuk fejlesztésének irányában.
Ráadásul, amit kínálok, ez a kőkeményen gyakorlatias anyag kiválóan illeszkedik a Komplex Alapprogram Logikai alprogramjához – az algoritmikus, problémamegoldó gondolkodás gyakorlásának színtere.
Miért lehet bölcs lépés?
Szeretném, ha meglátná ennek a lehetőségnek az igazi szépségét…és első kézből tapasztalná meg azokat az előnyöket, amelyeket annyi vásárlóm élt már át…
Szeretné átélni Ön is ezt…?
Működni fog nekem is?
Mi történik, ha elakadok?
Mit tegyek, ha mégsem tetszik a gyerekeknek? Mit csináljak, ha unalomba fullad? Mi lesz, ha valakit nem köt le?
Hogyan tanítsam?
Örülök, hogy feltette ezeket a kérdéseket… Akkor meg is válaszolom sorban.
Nézze, minden gyerek más, és más-más szinten van. Van, akit csak a játék köt le, de vannak, akiknek meg ez kevés. Azért megnyugtatom, a táblás játékok szimpla gyakorlása is már maga a gondolkodás fejlesztésének kiváló módja. Szóval, ha mindenkit a maga szintjén és érdeklődésének megfelelően fog fejleszteni, akkor garantált az eredmény.
Előbb szerezzenek jártasságot a játékban, azután csak oda kell adnia a fejtörőket a játékok mellé. És akkor látni fogja, ki az, aki rögtön, örömmel nekivág, vagy ki az, akit nem köt le. Ez utóbbi esetben nem kell erőltetni, később viszont szabad próbálkozni megint. Neki egyelőre elég a játék.
Ha egyik-másik nehéznek bizonyul, akkor a rávezetés sokat segíthet.
Algoritmikus gondolkodás? Rendszerszemlélet? Problémamegoldó gondolkodás? Kombinativitás? Hát, ha valami megtalálható ezeknek a játékoknak a gyakorlásában, akkor éppen ezek azok! Ám mindez még fokozható, ha ezekre a játékokra épülő fejtörőkkel, feladványokkal is találkoznak az iskolások.
Most, amikor az iskolának elsősorban a képességek fejlesztéséről kell szólnia, mindez teljesen idevágó. Miközben gyakorolják az alapképességeket, mint a számolás és az olvasás-szövegértés, értelmezés. Merthogy ezek folyamatosan benne vannak e játékokban és fejtörőkben.
Ha elakadna valamiben – amire kevés esélyt látok, de mégis tegyük fel –, akkor nyugodtan írjon nekem, mindig válaszolok, ha némi késéssel is.
Itt jut eszembe… Vagy mondtam már? Megoldási útmutatót is tartalmaz a könyvecske.
De várjon, mert van itt még valami…
Értékes bónusz
Ha most lecsap az ajánlatomra, akkor egy bónuszt is kap a rendelése mellé…
100 Amőbafeladvány kezdőknek PDF
A 100 Amőbafeladvány kezdőknek jól jön matekszakkörre, játékos foglalkozásra, ha ki akarja bővíteni a feladattárát, ha mélyítené a gyerekek amőba játéktudását, ha fejlesztené a logikai, kombinatív és algoritmikus gondolkodását. Mindehhez tehát 100 feladvány járul hozzá. Én is eredménnyel használtam például a versenyre felkészítésre a legjobbaknál.
Mit szól hozzá? Rendben van így?
Mert az, amit most kínálok Önnek…
Az egyik leghatékonyabb út a felfedezéseken keresztül vezető élménypedagógia ösvényén
Ha elkezdi rendszeresen használni az 50 táblajáték-matematikai feladatot, akkor annyit ígérhetek, hogy sok tehetséges tanulója lesz hálás a játékokért, a játékos fejtörőkért, és emiatt pozitívan meg fog változni a közérzete…és lényegesen kevesebb gondot fog okozni a tanulói lelkesedés hiánya.
Bízzon bennem, már számos lelkes visszajelzést kaptam arról, hogy mennyire hasznosak voltak az írásaim, és élményekben gazdag foglalkozásokhoz vezettek, így az ígéretem egyáltalán nem légből kapott.
Ha Ön is úgy látja, hogy eljött az ideje a változtatásnak, akkor kattintson az alábbi gombra gyorsan, hogy
Mennyibe kerül?
Tudom jól, hogy az érzés, az élmény, amit meg fog élni – a fontosságának a tudata, hogy mennyire sokat profitálhatnak a tanulók a játékokból és alkalmazásukból (gondolkodásukban, viselkedésükben…) nem lehet pénzben mérni…sőt, bizonyos esetekben ez az érzés megfizethetetlen.
Itt a lehetőség, hogy megvalósuljon, itt van még egyszer:
- Konkrét témák a pedagógusi előlépéshez, ahogy ezt már többen ki is használták
- Nagyobb szakmai hírnév
- Sokkal több élmény
- Meg fog nőni a kreativitása
- Az első vonalba tartozhat azok között, akik a táblajátékokat választják
- A ma divatos trendek (játékosítás, élménypedagógia, kompetencia fejlesztések, gondolkodásfejlesztés stb.) szerintem legnagyobb hatékonysággal működő irányvonalát fogja képviselni
- Ez egy újabb lehetőség, hogy kitűnjön ezzel a különlegességgel a tömegből
- Igazi szellemi kalandban lesz része
- Ha megjönnek az eredmények (márpedig jönni fognak, ha jól csinálja), komoly státuszt szerezhet, vagy növelheti azt
- Szakértő lehet ezen az egyre inkább népszerű, egyre jobban terjedő területen (ebben biztosan sokat tudok segíteni)
- Nyíltabb, őszintébb légkör
- Nagyobb szabadság
- Változatosabb nevelői munka
- Vele elkerülheti a gyakran előbb-utóbb beálló unalmat, mert frissítésképpen játszhatják is e játékokat, észrevétlenül pedig becsempészheti a feladatokat. Ráadásul mindig kéznél lesz (legyen is) a játék, amivel lehet kísérletezni, de ellenőrizni is az elképzelés helyességét.
- A megoldások bemutatása történhet ábrák elkészítésével, vagy konkrétan a játékkal. Általában előbb eszközön, majd rajzban. Színesek (filcek, ceruzák), rajzok, játékok, nem fog „mellé lőni”, az biztos! Próbálja ki, mennyire működőképes így!
- Szuperül működhet matekszakkörön, alsó tagozatos matekórákon, fejlesztő és gyógypedagógiai foglalkozásokon, és ha logikai alprogramot követ
- Nem kritizálhatják, nem vethetik a szemére, hogy semmilyen innovációt nem használ
- Nem kell izgulnia amiatt, hogy milyen újdonságot találjon már ki megint
Összegezve, kap tehát…
Elsősorban rengeteg örömteli órát, sikerélményt, ha ezeket a játékos fejtörőket beépíti a pedagógiai munkájába. De lássuk konkrétan…
50 játékos fejtörő, ami különösen az alsós, matekból tehetséges tanulókat motiválhatja nagymértékben. De sikerrel használhatja nagyobb gyerekek körében is, ahogy én teszem.
A legtöbb játék tökéletesen játszható gombokkal, babszemekkel, ásványvizes kupakokkal, felszeletelt dugókkal, vagy seprűnyéllel, számolókorongokkal, meg amit csak jónak talál!
A táblák könnyen megrajzolhatók, és/vagy kinyomtathatók. A Mankalához tökéletes lehet a kétsoros tojástartó és a sajtos dobozok is.
Ráadásként ott a bónusz, a 100 Amőba feladvány kezdőknek, amelynek a használata révén az Amőba játékerő növekedése várható, hogy a gondolkodás csiszolásáról ne is beszéljünk.
És mindezt megkaphatja
1 900 Ft helyett most csak 990 Ft-ért
Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy az alábbi gombra kattint és kitölti a megrendelő lapot…hiszen mire is várna, nem igaz?
De sietnie kell, mert…
Ez a lehetőség addig él, amíg itt látja!
Ön is tudja jól, hogy egyetlen ajánlat sem tarthat örökké. Ez az ajánlat is ilyen…és sajnos korlátozott ideig tudom tartani.
Ha most nem lép, félő, hogy elfeledkezik róla…még akkor is, ha most úgy gondolja, vissza fog térni ide. Túl zajos az élet.
Pontosan ezért, nagyon szeretném, ha kihasználná ezt az ajánlatot, mielőtt túl késő lenne.
És nem szeretném, ha később megbánná, hogy most nem lépett. Azt meg még kevésbé szeretném, ha haragudnia kellene magára, mert nem lépett akkor, amikor lehetősége volt rá.
Tehát, az lenne a legszerencsésebb, ha most az alábbi gombra kattintana…
Mi fog történni?
A megrendelési űrlap kitöltése után kapni fog egy visszaigazoló e-mailt a megrendelési és az utaláshoz szükséges adatokkal. Az összeg beérkezése után küldöm (e-mailben, mivel PDF-ről van szó) a gyűjteményeket.
Ennyire egyszerű.
Kattintson MOST az alábbi gombra…hogy végre megtörténjen az a sok pozitív dolog, amiről írtam eddig Önnek
Szóval…
Tényleg készen áll rá?
Amint megteszi ezt a lépést, Ön is átélheti ugyanazt az érzést, amit sok más vevőm is átélt.
Akkor számíthatok Önre?
Őszintén remélem! És remélem azt is, hogy miközben elkezdi használni az 50 táblajáték-matematikai feladatot (és a 100 Amőba feladvány kezdőknek), ugyanúgy tetszeni fog Önnek, mint azoknak, akik már használják.
De ehhez meg kell tennie azt az egyszerű lépést, hogy alábbi gombra kattint.
Ej, most jut eszembe! Majd elfelejtettem…
Nem veszíthet semmit, mert…
100%-os pénz-visszafizetési garanciát is biztosítok, annak bizonyságául, hogy amit ígértem, az teljesen igaz.
Használja azokat a játékokat, amiket a könyvben talál 3 teljes hónapig]…és ha azt mondja, hogy nem igaz mindaz, amit ígértem, vagy ha nem elégedett valamivel, akkor csak írjon nekem, és késedelem nélkül visszafizetem a pénzét az utolsó fillérig.
Igen, ez egy 100%-ig kockázatmentes vétel – mi lehetne kellemesebb ennél?
Így már teljesen korrekt?
Akkor csak kattintson gyorsan az alábbi gombra…és készen is van…
U.i.: Tény, hogy most kap egy 100%-os garanciát. Ragaszkodom hozzá, hogy éljen vele, ha úgy érzi, mert azt akarom, hogy elégedett legyen.
Én már 20 éve benne vagyok a „táblajátékozásban”, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Ezért is merem vállalni ezt a garanciát.
Szóval, tényleg nem kockáztat semmit.
Üdvözlettel,
Mészáros Mihály
Megrendelem az 50 táblajáték-matematikai feladat PDF-et
1 900 Ft helyett most 990 Ft-ért:
Adatait bizalmasan kezelem, harmadik félnek semmilyen körülmények között nem adom ki.
Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Az űrlap beküldésével elismeri, hogy a meszaros-mihaly.hu Általános szerződési feltételeit megismerte, elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti. Megrendelését 8 napon belül következmények nélkül visszamondhatja írásban, az info[@]meszaros-mihaly[.]hu címre küldött e-mailben.